Menü Bezárás

Márványos brownie

A márványos brownie tökéletes példája annak, hogy egy klasszikus süteményt is tovább lehet fejleszteni úgy, hogy azzal egészen újszerűvé és izgalmassá váljon. Ez a sütemény pedig nem csak nagyon látványos, de igazán kellemes ízű is, hiszen a csokoládés alaphoz remekül illik a narancsos krémsajt.

Márványos brownie

Hozzávalók (kb. 15 adaghoz):

A brownie-hoz

  • 2/3 csésze (150 g) vaj
  • 200 g félédes csoki
  • 2/3 csésze (135 g) cukor
  • 4 tojás
  • ¼ csésze (50 ml) eszpresszó kávé
  • 1 teáskanál (5 g) vaníliakivonat
  • 1/2 teáskanál (2 g) mandulakivonat
  • 3 evőkanál (24 g) cukrozatlan kakaópor
  • 1 csésze (125 g) liszt
  • 1 teáskanál (4 g) sütőpor
  • 1/4 teáskanál (2 g) só

Krémsajt a tetejére

  • 350 g szoba-hőmérsékletű krémsajt
  • 1/3 csésze (65 g) cukor
  • 1 tojás
  • Egy narancs lereszelt héja
  • 3 evőkanál (45 ml) narancslé

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd vajazzunk ki egy kb. 24×35 centiméteres sütőformát/tepsit, aztán helyezzünk bele sütőpapírt.
  2. Készítsük el a krémsajtos keveréket – ehhez először keverjük simára a krémsajtot, majd először a cukrot, narancshéjat és narancslét adjuk hozzá, végül pedig a tojást is. Tegyük félre.
  3. Egy tálban keverjük össze a lisztet, kakaóport, sót és sütőport.
  4. Egy másik, közepes tálban olvasszuk fel a csokit és a vajat egy lábas felett, időnként kevergessük. Ha már egyenletes és sima, vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a cukrot.
  5. Egyenként adjuk hozzá és keverjük el alaposan a tojásokat, majd a kávét, illetve a vanília és mandula kivonatot.
  6. Fokozatosan keverjük össze a száraz és a csokis-vajas összetevőket.
  7. Töltsük a tészta egy részét a tepsibe, de kb. háromnegyed csésze tésztát hagyjunk meg a tetejére.
  8. Az elegyengetett tésztára helyezzük rá a krémsajtot.
  9. Ezután osszuk el a krémsajt tetején a maradék tésztát, és egy késsel a videón látható módon készítsünk „hullámokat”.
  10. Ha kész, süssük kb. 25-30 percig a süteményt, majd hagyjuk kihűlni. Ezután takarjuk le, és tegyük több órára, akár egész éjjelre a hűtőbe.
  11. A tálaláshoz vágjuk egyforma szeletekre.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!

Kapcsolódó cikkek