Hirdetés

Illatos fürdősó házilag

A különböző illatú fürdősók igazán el tudják lazítani az embert. Ám nem feltétlenül kell rögtön a drogériák polcai után nyúlnunk a kész termékért. Otthon is készíthetünk magunknak illatozó, kényeztető fürdősót. Mutatjuk, hogy hogyan.

ammorbidente eco

Egy hosszú és nehéz nap után, az egyik legjobb módja a feltöltődésnek, ha veszünk egy kellemes fürdőt. Ahhoz, hogy a pihenés élményét még magasabb szintre emeljük, használhatunk fürdőgolyókat, pezsgő fürdőbombákat, habfürdőket és persze fürdősókat is. Utóbbit otthon is el tudjuk készíteni magunknak, sőt ha ügyesek vagyunk és veszünk egy szép üveget, még ajándéknak is kiváló lehet.

Levendulás fürdősó

Először is vegyünk elő egy nagy tálat. Ebbe öntsünk bele egy csésze tengeri sót, egy csésze sütőport, majd lassanként adagoljunk hozzá nyolc csepp levendula-, tizenöt csepp bergamot-, valamint szintén tizenöt csepp narancsolajat. Ezután már nincs más dolgunk, mint fél csésze citromsavat adni a keverékhez. A levendulaolaj nem csupán fájó izmainkra van jó hatással, de elménket is megnyugtatja.

Rózsás fürdősó

Készítsünk elő egy mozsarat. Ebbe jó alaposan keverjünk össze öt evőkanál tengeri sót, három evőkanál szárított rózsaszirmot, egy evőkanál kősót, valamint tíz csepp rózsaolajat. A rózsakivonat kedvelt alapanyag a keleti szépségápolásban. A nők azért szokták használni, mert hihetetlenül puhává varázsolja a bőrt. Az elkészített fürdősóból szórjunk egy keveset a fürdővízbe és pancsolás után mi is élvezhetjük a selymesen finom bőrt.

Vaníliás-eukaliptuszos fürdősó

Már a neve is remekül hangzik. Az elkészítéshez szükségünk lesz egy kisebb edényre. Ebbe csepegtessünk nyolc csepp jojobaolajat, adjuk hozzá egy fél vanília kikapart belsejét, majd tegyünk még bele nyolc csepp eukaliptusz olajat és keverjük jól össze az alapanyagokat. Amint ezzel megvagyunk, tegyük kicsit félre és vegyünk elő egy új tálat. Ebbe tegyünk fél csésze Himalája sót és fél csésze szódabikarbónát. Ezután nincs is más dolgunk, mint a két edény tartalmát jól összedolgozni, utána pedig átadni magunkat a pihenésnek. A vanília nyugtató és lazító hatású, az eukaliptusz pedig feltölt, ám mégsem pörget túl. Ideális választás lehet ez a fürdősó egy stresszes nap után.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!
Hirdetés