Menü Bezárás

Napi két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a bélrák kialakulásának kockázatát

Napi kettő és fél csésze kávé elfogyasztása felére csökkentheti a bélrák kialakulásának kockázatát egy az Egyesült Államokban folytatott kutatás szerint – írta az Independent.

Azért túlzásba nem kell vinni a kávéivást sem (Forrás: theodysseyonline.com)
Azért túlzásba nem kell vinni a kávéivást sem (Forrás: theodysseyonline.com)

Minden nap egy kis mennyiségű kávé elfogyasztása jelentősen csökkentheti a bélrák kialakulásának kockázatát a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatása szerint, az eredmények pedig még látványosabbnak bizonyultak akkor, ha az elfogyasztott kávé eszpresszó volt.

Az American Association for Cancer Research által publikált tanulmány egy szerzője, Stephanie Schmit elárulta, hogy a kávéban található, kedvező hatású összetevők aránya annak megfelelően változik, hogy milyen kávébabot használtak fel az ital elkészítéséhez, de a pörkölés és az ital elkészítésének módja is jelentős tényező volt. Mint mondta, jó hír, hogy a kutatások alapján úgy tűnik, a kávé minden formája csökkentheti a bélrák kialakulásának kockázatát.

Az eredmények már csak azért is érdekesek, mert világszerte igen gyakori a bélrák, az Egyesült Királyságban éppenséggel ez a negyedik leggyakoribb rák.

A kutatók szerint nem csupán a kávé koffeintartalma miatt lehet kedvező hatása a sokak által kedvelt italnak, ugyanis a koffeinmentes kávék esetében is közel azonos hatást figyeltek meg. Sokkal valószínűbb, hogy a különböző antioxidánsok és vegyületek – melyek egy része a pörkölés során „keletkezik” – miatt tapasztalható a kedvező hatás.

Stephen Gruber, a tanulmány egy másik szerzője elmondta, hogy attól függetlenül, hogy az eredményekről hallva sok kávérajongóban bizonyára megfogalmazódik annak ötlete, hogy ezentúl még több kávét igyanak, ezt nem tartja kifejezetten jó ötletnek – már csak azért sem, mert elmondása szerint további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy pontos képet kapjanak a kávé szerepéről a rák megelőzésében, valamint annak élettani hatásairól.

A kutatás során több mint 5100 bélrákban szenvedő beteget kérdeztek kávézási szokásaikról, valamint 4000 másik, bélráktól nem szenvedő személynek is feltették ugyanezeket a kérdéseket. Nem csupán arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek milyen kávét fogyasztottak, de arra is, hogy mennyit ittak belőle, valamint érdeklődtek, hogy a megkérdezettek családjában szenvedett-e már valaki bélráktól, de az étkezési szokásokat és az esetleges dohányzás hatásait is latba vetették az eredmények kielemzésekor.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!

Kapcsolódó cikkek