Hirdetés

Az indiánok népi eledele

Az indiánok népi étele alig néhány száz éves múltra tekinthet vissza, „rokonát” ráadásul Magyarországon is előszeretettel fogyasztják.

Édesen is fogyasztható
Édesen is fogyasztható

Egy anekdota szerint egyszer halálosan megbetegedett egy törzsi vezető. A közösség tagjai már a temetésére készültek, mialatt ő az emeleti szobában feküdt az ágyán. A férfi mindennél jobban szerette az arrafelé fry bread névvel illetett, olajban sütött lángosfélét, naponta több tucatnyit is meg tudott enni belőle, s ez az alakján is meglátszott. A halálos ágyán aztán megérezte a fry bread illatát; elképzelte maga előtt az olajban bugyborékoló, aranybarnára sülő, kívül roppanós, belül kissé üreges és puha ételt. Utolsó erejét összeszedve aztán feltápászkodott, valahogyan elkászálódott a lépcsőig, és – szinte megújult erővel – lesétált a konyhába, ahol a felesége a közelgő temetésre sütötte a lángost a vendégek számára. A törzsfő vidáman indult a rajongásig szeretett – nem, nem a felesége, hanem a rajongásig szeretett lángos felé. Mikor odaért, kinyújtotta a kezét, hogy magához vegyen egy szépen megpirult darab lángos. A felesége erre rácsapott a kezére, és szidni kezdte férjét: „Mit képzelsz magadról? Egész nap ezeket a lángosokat sütöm, hogy a temetésre elég legyen!”

Az előbbi történetnek több tanulsága is lehet. Először is, megmutatja, hogy milyen népszerű ételről van szó. Másodszor szó esik ennek a népszerű ételnek az árnyoldaláról is, ami pedig az igen nagy mértékű elhízás – az Egyesült Államokban a rezervátumokban élő őslakosok döntő többsége nagymértékben elhízott. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen míg néhány száz évvel ezelőttig ezeknek az embereknek az ősei halászattal, vadászattal foglalkoztak elsősorban, és legfeljebb csak kis területen termesztettek gabonát, állatot pedig a kutyán kívül jórészt nem is tartottak, így étrendjükben kevésbé tápláló élelmiszerek szerepeltek. A finomított élelmiszerek közül később  legkönnyebben a búzaliszthez juthattak és juthatnak hozzá, és mivel igen nagy a szegénység, a csak vízből, sütőporból és lisztből (némi olajjal) készült fry bread az egyik legnépszerűbb fogás arrafelé. A szegénységet egyébként csak fokozza, hogy sokáig bizonyos kereskedők kihasználták, hogy az őslakosok – noha szervezetük az ázsiai emberek egy részének szervezetéhez hasonlóan – nem képes az alkoholt megfelelően feldolgozni, hamar rászoktak az alkoholos italokra. Mára hihetetlen mértéket öltött a rezervátumokban az alkoholizmus, valamint az ebből eredő bűncselekmények egész sora – az alkoholizmus pedig mintegy még mélyebbre rántotta az itt élőket a szegénységbe.

A fry bread sokféleképpen ízesíthető, egyaránt fogyasszák csiliporral, mézes-fahéjas feltéttel, de a gazdagabbak akár darált hússal is. A lángos ezen kívül önmagában, ízesítés nélkül is népszerű étel, amint azt a Chris Eyre által rendezett Smoke Signals című, több neves filmfesztiválon is díjjal kitüntetett filmben is láthatjuk. A filmben egy törzsi összejövetelre készült éppen egy hölgy, mikor rájött, hogy a száz megjelent személynek nem lesz elegendő az összesen ötven lángos – ekkor a nő mégis megtalálja a módját, hogy hogyan tud mindössze ötven kenyérből száz embert megvendégelni. (Igen, természetesen elfelezi az egyes lángosokat, vagyis kenyereket.)

A tradicionális recept szerint két csésze liszthez, némi sütőpor és – ha sós feltéttel fogyasztjuk majd a lángost – só hozzáadásával nagyjából egy csésze vizet kell adni, majd addig szükséges az így kapott masszát gyúrni, míg az többé nem lesz ragadós. Ekkor apró gombócokat kell szaggatni a tésztából, amit a pizzatésztához hasonlóan érdemes kinyújtani. Az olajat eközben közepes lángon kell melegíteni, s ha az ebbe helyezett tészta egy morzsája körül buborékok jelennek meg, kezdetét veheti a sütés. Egy-egy „lángos” már három-négy perc alatt is megsülhet, az olaj hőmérsékletétől függően.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!
Hirdetés