Hirdetés

Kétezer év dióhéjban

A legtöbb mag viszonylag kevés ideig csírázóképes, ezért igen ritkán akad olyan több ezer éves mag a leletek között, amelyből még növény fejlődhet.

Bár még nincs egy évtizedes, máris 2000 éves a pálma
Bár még nincs egy évtizedes, máris 2000 éves a pálma

Ennél gyakoribbak a szenült magvak, amelyek révén ugyan értékes információkhoz lehet jutni, az embrió azonban nem maradt életképes a magban, így a kifejlett növény milyenségére „csupán” következtetni lehet. Csak néhány példát sorolok most fel magok átlagos csírázóképességéről, valóban csak azért, hogy a „nagyságrendeket” szemléltessem. A réti komócsin magja általában három, az uborkáé öt, a fejessalátáé hat, a petrezselyemé pedig mindössze egy évig marad csírázóképes.

Az előbbi átlagértékeket figyelembe véve meglepő lehet, ha több ezer éves magok csírázásáról hallunk. Mégis akad néhány eset, amelyek néhány valódi növényi túlélőkről tesznek bizonyságot. A következőkben néhány ilyen esetet szeretnék ismertetni.

Sir Dawid Attenborough a „Növények magánélete” című filmben említést tett egy kettőezer éves magból kifejlődő japán liliomfáról (Magnolia kobus). A magot egy tárolóedényben találták, néhány – már nem életképes – rizsszem között. A kifejlődő növényt még az is különlegessé tette, hogy a M. kobus fajra általában jellemző hat sziromlevél helyett ez a kis fa virágonként hét vagy nyolc sziromlevéllel rendelkezett. Ennek okáról Attenborough még nem tudott pontos választ adni az említett filmben, csupán feltételezte a szirmok eltérő számának forrását. Úgy gondolta, talán az eltelt hosszú idő okozta a változást, de nem kizárt az sem, hogy kétezer éve a liliomfának virágonként még rendszerint nyolc sziromlevele volt.

Japán liliomfa
Japán liliomfa

Ugyancsak kettőezer éves magokat találtak izraeli kutatók is. A megtalált datolyamagok közül kettőt az Egyesült Királyságokba küldtek, ahol radiokarbon vizsgálatoknak vetették alá a magokat. Ezekről a magokról megállapították, hogy megközelítőleg kettőezer évesek. Az elküldött magokkal egy edényben találtak egy harmadik magot is, ezt viszont először meleg vízben áztatták, majd elültették, remélve, hogy a mag kikel. Így is lett; a növényt sikerült kisarjasztani, majd tizenöt hónapos korában (a csírázástól számított kort tekintve) magát a növényt is radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá, amely vizsgálat eredménye megerősítette 2000 éves mivoltát. A kutatók szerint a magból egy korábban már kihalt datolyafaj éledt fel, amelynek ráadásul korábban jelentős gazdasági haszna is volt. (A leírások szerint szokatlanul finom és édes a termése, valamint a növényt gyógynövényként is hasznosították. Amennyiben egy női ivarú pálmát sikerült kisarjasztani, a kutatók akár a termést is megízlelhetik.)

Az előző két eseten kívül még másik kettő jelentős, több száz vagy ezer éves életképes magokról szóló felfedezést is ismerünk. Ezek egyike egy 1300 éves magból csírázó indiai lótusz (Nelumbo nucifera), a másik pedig egy keskenylevelű habszegfű (Silene stenophylla), amely mintegy harmincezer évnyi „várakozás” után „láthatta meg végül a napvilágot”.

Indiai lótusz
Indiai lótusz

Az általam fentebb felsorolt esetekben a radiokarbonos kormeghatározás megerősítette, hogy az adott növények valóban olyan idősek, mint amilyennek egyébként a velük együtt talált leletek alapján következtethetjük. Erre szükség is van, hiszen rengeteg növényi mag található a földben, levegőben és vízben, melyek ugyan még meglehetősen „frissek”, viszont – tömeges megjelenésüknél és viszonylag apró méretüknél fogva – szinte bárhol „felbukkanhatnak”. Ilyen „elkóborolt” magok akár még akkor is kerülhetnek egy-egy leletbe, ha az iszapoláshoz (az iszapolás az az eljárás, melynek során víz segítségével megtisztítják a leletet a földtől, kavicsoktól, hasonló szennyeződésektől) nem megfelelően tiszta/steril vizet alkalmaznak a szakemberek. Éppen ezért fontos, hogy a bekezdés elején említett, megbízhatóbb eljárással is igazolni lehessen a magok életkorát. 2009-ben például a török sajtó hírt közölt egy négyezer éves magból csírázott lencséről, ennek a növénynek a korát viszont nem sikerült igazolni a radiokarbon eljárással. Egy, az 1950-es években talált csillagfürt-magról (melyből szintén élő növény fejlődött) ugyancsak megállapították, hogy a korábban feltételezett tízezer éves eredete igen valószínűtlen.

Csillagfürt
Csillagfürt

Mint az az eddigi példákból is kitűnik, meglehetősen kevés az esély arra, hogy egy több száz, vagy ezer éves magban életképes csíra bújjon meg. Felmerülhet a kérdés, akkor vajon mi szükséges az ilyen csodaszámba menő esetek előfordulásához? Nos, van néhány olyan tényező, amely valamelyest hozzájárul a magok hosszú életéhez. Alapvetően tovább csírázóképesek azok a magok, amelyekben az embriót az anyanövény bőségesen ellátja tápláló szövettel, azaz endospermiummal. Ez azonban valószínűleg vajmi kevés ahhoz, hogy egy mag több száz évig csíraképes maradjon. Ennél talán fontosabb, hogy a környezete rendelkezzen „megfelelő paraméterekkel”. Fontos például, hogy környezetében ne éljenek meg azok a mikroorganizmusok, melyek őt lebontani hivatottak. Ennek megfelelően elmondható az, hogy a levegőtől elzárt, anaeorb (azaz levegőtől elzárt) környezetben – például vizek mélyén – nagyobb esélye van a magnak életben maradni csakúgy, mint az extrém hideg, esetleg meleg és száraz körülmények között. És ha ez nem is sikerülhet mindig, ilyen környezetekben rendszerint nagy mennyiségben találhatóak nem élő, ámde igen szép állapotban megmaradt magok, vagy akár más növényi maradványok is – példaként megemlítem a régi kutakat, melyek rendszerint gazdag, jó állapotú leletekkel várják a rájuk lelő kutatókat.

A két sziklevél már előbújt
A két sziklevél már előbújt

Minden kétséget kizáróan nagyon izgalmas és tanulságos esemény lehet a sok száz éves magokat „feltámasztani”, viszont az így kifejlődött növények nem feltétlenül adnak pontos képet az adott kor és térség növényvilágáról; a liliomfára visszautalva például előfordulhat, hogy a nyolc sziromlevél egy meglehetősen szokatlan és kivételes tulajdonság volt csupán. Ennek megfelelően nem csak az élő, de a halott magok „sokaságának” tanulmányozására is szükség van. Az életképes magok viszont egy egészen különleges lehetőséget is rejtenek magukban. A már kihalt datolyapálma esetében például a „felélesztett” egyed alkalmat nyújt arra, hogy a növény biológiáját jobban megismerhessük. Meglehet, egyetlen növény ilyen szempontból sem nyújt tökéletesen elegendő mennyiségű támpontot, a pálma esetében külön „gondot okozhat” az is, hogy a növény kétlaki.

A régen kihalt növényfajok, alfajok és fajták „újjáélesztése” járhat haszonnal, leginkább akkor, ha az adott növény a környezet valamely tényezőjével, illetve adott esetben akár egy bizonyos kártevővel szemben kiemelkedő ellenálló képességet mutat, ennek ellenére azonban kevés rá az esély, hogy – például – az (egyelőre legalábbis) mindössze egy ilyen élő növénnyel rendelkező izraeli kutatók a pálmafajt sikeresen „termelésbe vonják”, különösképpen, mivel csak az egyik ivarú növénnyel rendelkeznek. Emellett felmerülhet a kérdés, hogy a kihalt növények újbóli „előállítása” milyen hatást gyakorolna a jelenlegi környezetére.

A hagyományos fajták alkalmazkodóbbak lehetnek környezeti tényezőkkel, kártevőkkel szemben
A hagyományos fajták alkalmazkodóbbak lehetnek környezeti tényezőkkel, kártevőkkel szemben

Az előbbinél talán nagyobb jelentősége lehet az információknak, amelyeket akár élő, akár már nem élő magokból nyerhetünk. Ilyen információ lehet például az, hogy korábban milyen növényfajtákat nemesítettek bizonyos, kevésbé előnyös környezeti jellemzők miatt fellépő károk kiküszöbölésére, illetve hogy milyen ütemben folyhatott a nemesítés. Esetleg találkozhatunk a mai növényfajtákhoz hasonló korábbi fajtákkal, vagy olyan változásokat figyelhetünk meg vadon előforduló növények esetében, mint a liliomfa sziromlevelei számának csökkenése. Ez utóbbiból – elegendő mennyiségű adat esetén – akár a változás időtartamára is következtethetünk.

Összességében tehát azt hiszem, elmondató, hogy az „extrém idős” magok csíráztatása egy igen izgalmas és bizonyos esetekben hasznos információkat nyújtó lehetőség, önmagában viszont egyelőre nagyon kevés hasznot vagy akár információt nyújthat. Mindenesetre egészen biztosan elragadó élmény lehet – például – egy korábban kihalt datolyafaj gyümölcséből falatozni, vagy az árnyékában megpihenni, ahogyan a „nyolcszirmú japán liliomfa rejtélyén” is érdekes lehet elgondolkozni.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!
Hirdetés