Hirdetés

A temető volt az otthona

„Meghívtam egyszer egy lányt. Mikor megkérdezte, hová tartunk, én rámutattam a temetőre – a lány úgy elszaladt, hogy azóta sem láttam többé” – idézte fel az emléket a férfi, aki egy temetőben nőtt fel.

Howard Utting a temetőben
Howard Utting a temetőben

Howard Utting gyermekkorának egyik meghatározó élménye, hogy a férfi egy meglehetősen „meghökkentő” környezetben nőtt fel. A viktoriánus temetőben, ahol családjával éltek, nagyapja felügyelő volt, később pedig Howard apja vette át ezt a tisztséget.

Minden furcsasága ellenére a temető mégsem volt egy rideg otthon; akkoriban egy harminc fős személyzet gondoskodott a fehér épületek és a sírok karbantartásáról, valamint a zöld gyep és a fák, bokrok parkszerű rendben tartásáról – s ráadásként a személyzethez tartozott egy gyönyörű, shire ló is.

Howard gyerekkorában gyakran kerékpározott a temetőben, de úgy emlékszik vissza, a vadgesztenye termések gyűjtésével is igen sok időt töltött. A férfi úgy gondolja, a temető cseppet sem volt félelmetes lakóhely, sokkal inkább egy olyan környezet, ahol gyermekként megtanult másokkal együtt érezni. Howard szerint az, hogy a temetőben nap mint nap gyászoló embereket látott, arra ösztönözte őt, hogy minél kedvesebb legyen embertársaival, mi több, állítása szerint már „ösztönösen” megérzi, ha egy ember szenved.

Bár Howard Utting végül máshol keresett munkát magának, jelenleg is vissza-visszajár a temetőbe, ahol gyermekkorát töltötte – önkéntes munkát végez a Bristoli Arnos Vale temetőben.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett a cikk!
Hirdetés